Másnap délután otthon feküdtem az ágyamon és nem tudtam elhinni, hogy hozzám szólt az a fiú vagy is a tanár. Úristen. Hihetetlen hogy látta, hogy nincs minden rendben. Nem tudok másra gondolni csak rá. Annyira tetszik. De a tanárom. Ez így nem lehetséges. Miért vagyok ekkora szerencsétlenség? Vannak barátaim és én nem becsülöm meg őket. Nem értem mi van velem. Borzalmas érzések kavarognak bennem. Nem tudom mit érzek. csak gondolkodom és gondolkodom. Nem tudom hol a vég.
- Harry, jöttek hozzád! – kiáltott anya a konyhából.
Lerohantam a lépcsőn, felvettem a cipőm a kabátom és kimentem a kapuba. Conor háttal nekidőlve állt a kapuban. Ma nagyon összevesztem vele.
- Veled meg mi a f@sz van? Mi bajod volt ma? – kérdezte dühösen. Na igen még senki sem tudja hogy biszex vagyok anyán kívül. Nem akartam elmondani mert féltem hogy akkor ő is elpártol mellőlem és nem lesz senkim. Csak ő az aki itt van nekem és aki a legjobb barátom.
- Figyelj, valamit nem mondtam el. Nem akartam mert féltem hogy akkor már nem leszel a barátom. De már mind1 úgy hogy elmondom. – próbáltam felvezetni…
- Ne szívass már haver. Mondjad. Nyugi már itt vagyok. – próbált nyugtatni de ideges voltam. Nehéz volt elmondani.
- Hallod, mondjad már parázok. baj van? beteg vagy? – kezdett ő is ideges lenni. Nem kicsit.
- Jó oké. Egy szó….Biszex vagyok. – és kimondtam. beletemettem az arcomat a kezembe és nem gondoltam semmire nem tudtam semmit. Hallottam hogy becsapódik az ajtó és amikor felnéztem Conor már nem ült ott.
Hát ezt megcsináltam. Tudtam hogy nem kellett volna elmondani. Lefeküdtem és elkezdtem sírni. Miért nem hallgatok az eszemre? Anya bejött a szobámba és kérdezgette hogy mi történt. Elmondtam neki hogy már Conor is tudja az igazságot, de anya nem szólt semmit csak megölelt. Aznap este sírva aludtam el és nem akartam másnap iskolába menni. Nem akartam hogy Conor úgy nézzen rám mint egy idegenre. Féltem nagyon féltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése